iccmain


navigation

fontsize

color

Az Iron Curtain Cycling projekt keretein belül szervezett helyi szolgáltatói workshopok tevékenységeiről és eredményeiről

Az ICC projekt keretein belül a projektpartner Vas megye két helyi szolgáltatói workshopot tartott, melynek eredményeképpen a helyi szereplők részvételével komplex térségi kerékpáros turisztikai csomagok jöttek létre. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk a workshopokon történteket és azok eredményeit, ezután pedig ismertetjük a turisztikai csomagok tartalmát.

A műhelymunka egy bemutatkozó körrel indult, ahol a helyi szolgáltatók és egyéb regionális szereplők foglalták össze már meglévő kerékpáros turisztikai ajánlataikat.

Az előadások között elsőként Neuvirthné Bilics Anikó projektmenedzser mutatta be az Iron Curtain Cycling projektet, annak már megvalósult elemeit és tervezett folytatását. Előadásában kitért arra is, hogy a projekt következő fórumán közös útvonal- és szolgáltatási csomag tervezésére várjuk a résztvevőket.

A folytatásban Kevy Albert, az Őrségi Nemzeti Park ökoturisztikai és környezeti nevelési osztályának vezetője előadásában megismerkedtünk a térségi turisztikai látnivalókkal, és az egyik legnagyobb térségi szereplő, a Nemzeti Park fejlesztéseivel. A résztvevők hozzászólásaikkal színesítették az előadást.

Zárásként a kerékpárosbarát szolgáltatások és promóció témájában hallhattuk Csikai Máriát, a Jóügy Kft. szakétőjét.

A workshop a kerékpárosbarát szolgáltatóknak szóló kiadvány átadásával, bemutatásával, a térségi szereplők hálózatosodásának fontosságáról való beszélgetéssel zárult.

Ez a műhelymunka is bemutatkozó körrel és Neuvithné Bilics Anikó előadásával indult annak érdekében, hogy összefoglalóan megismerkedjenek a projekttel és egymással azok a helyi szolgáltatók és egyéb szereplők is, akik az első alkalommal nem tudtak jelen lenni.

Ezután Arany Gábor szakértő a kerékpáros infrastruktúra elemeiről, valamint az Iron Curtain Trail útvonalának jelenlegi helyzetéről, valamint a Vas megyei kerékpárutak jelenlegi helyzetéről tartott előadást.

Csikai Mária előadásában ismertette a kerékpáros turisták igényeit és célcsoport szerinti lebontását, illetve, hogy melyik célcsoport számára milyen promóciós, marketing célú üzenetet érdemes megjeleníteni; ezután egy kerékpáros csomagot is ismertetett a workshop résztvevőinek mintaképpen.

A workshop hátralévő részében a résztvevők közösen dolgoztak, és előre meghatározott célcsoport, úthossz, és/vagy tematika szerint gyűjtöttek ötleteket és formálták a lehetséges turisztikai csomagokat. Az útvonalak tematikájukban és jellegükben eltértek: két Vasfüggöny-témájú, egy szakrális és két természetközeli családi túra bontakozott ki a csapatmunkából.

A továbbiakban az útvonalak szolgáltatásait a csoport közösen határozta meg, majd a pontos útvonalvezetést a jelentkező önkéntesek további online munka során, a szakértők észrevételei alapján határozták meg

Fotógaléria
Copyright © 2018 - Minden jog fenntartva!