iccmain


navigation

fontsize

color

Kerékpáros összeköttetés létesül a szlovén - magyar határon

Március 22-én ünnepélyes keretek között rakták le a Lendvadedes-Dedeskecskés-Lendvahosszúfalu közötti kerékpárút alapkövét a magyar-szlovén határ közelében, Tenke-hegyen.

A több mint 370 millió forint értékű beruházás a magyar-szlovén Iron Curtain Cycling (ICC) projekt részeként, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósul meg. A tervezett új aszfaltos kerékpározható út hossza 1,9 kilométer a Rédicshez közeli Tenke-hegy és a szlovéniai Lendva-hegy között. A kivitelezési munkák április elején indulnak az előkészítő feladatokkal – geodéziai kitűzés, lőszermentesítés és fakivágás -, a munkálatok várhatóan egy évig tartanak. Az új útszakaszok 2019 tavaszára készülnek el – hangzott el a rendezvényen, amelyen részt vett Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese és parlamenti államtitkára, Vigh László országgyűlési képviselő, Klemen Potisek, Szlovénia Infrastrukturális Minisztériumának államtitkára, dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke és Kondrik Kornél, a NIF Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese.

A mostani beruházásban megépülő kerékpárút a magyarországi kerékpározható úthálózat bővülése mellett hozzájárul a határ menti közlekedés fejlesztéséhez is, hiszen két olyan falut kapcsol össze, melyek között 100 éve nem volt összeköttetés.

A Zala Megyei Önkormányzat vezetésével megvalósuló, a kerékpárút kiépítését is magában foglaló ICC a legnagyobb költségvetéssel rendelkező projekt az Interreg programban, s amellett, hogy rendkívül fontos a térségnek, újabb kapcsot is jelent a két nemzet között.

(Fotó: ZH)

Fotógaléria
Copyright © 2018 - Minden jog fenntartva!