iccmain


navigation

fontsize

color

Meghívó az Iron Curtain Cycling projekt EuroVelo 13 nemzetközi konferenciájára és nyílt napjára

2019. május 30-31. Lenti Hotel Balance (Táncsics utca 8., Lenti 8960)

Az EuroVelo 13 – Vasfüggöny út az az észak-déli irányú kerékpárút, amely végighalad az Európát majdnem fél évszázadon keresztül Keletre és Nyugatra erőszakosan felosztó határ mentén. A 10 400 km-es útvonal összeköti a Barents-tengert a Fekete-tengerrel, amely egyedülálló betekintést nyújt a kontinens történelmének e nehéz időszakába, de emlékeztet a békére és a megbékélésre is, amely a Vasfüggöny lebontását követte.

Az Iron Curtain Cycling (ICC, www.icc.zala.hu) projekt célja, hogy a Vasfüggöny útvonal Szlovénia-Magyarország határszakaszát versenyképes kerékpáros turisztikai termékké alakítsa a nyomvonal kijelölésével, kapcsolódó határon átnyúló utak létrehozásával, új kerékpáros közlekedési kapcsolatot teremtő határátkelővel, kerékpárosbarát szolgáltatások fejlesztésével, Vasfüggöny-emlékhelyek bemutatásával.

Az ICC projekt az Interreg V-A Szlovénia-Magyarország Együttműködési Program keretében valósul meg. A Zala Megyei Önkormányzat, mint vezető partner mellett három szlovén és három magyar szervezet vesz rész a 2017-ben indult projektben, köztük a Nyugat-Pannon Nonprofit Kft., a konferenciát szervező partner.

A konferencia célja, hogy összehozza az EuroVelo13 mentén található, a kerékpáros turizmusban aktívan részt vevő európai, nemzeti és regionális érdekelteket feleket.

A konferencia lehetőséget nyújt arra, hogy:

 bemutassuk az ICC projekt eddigi eredményeit; 

    a résztvevők megoszthassák ötleteiket, a bevált gyakorlatokat, a legújabb fejleményeket és a kerékpáros turizmushoz kapcsolódó jövőbeli terveiket, különös tekintettel a Vasfüggöny útra és az   EuroVelo hálózatra; 

   a jelenlévők megvitathassák a Vasfüggöny út európai kulturális útvonallá válásának perspektíváit; 

   meghatározzák a jelenlegi és jövőbeli tevékenységek közötti közös fellépéseket és lehetséges szinergiákat.

A konferencián részt vesznek többek között az Európai Kerékpáros Szövetség képviselői, nemzeti kerékpáros koordinátorok és nemzeti EuroVelo Koordinációs Központok munkatársai, regionális és megyei önkormányzatok vezetői, valamint a fenntartható közlekedés témakörében érdekelt szereplők. Meghívjuk a fenntartható turizmus és a mobilitási hálózatok kezelésében részt vevő partnereket és érdekelt feleket a Vasfüggöny kerékpárút mentén és a szomszédos határ menti területeken. A rendezvény lehetőséget nyújt arra is, hogy megoszthassák és megvitassák a kerékpáros túrautakba és az EuroVelo hálózatba történő beruházások legjobb megoldásait, azok előnyeit, valamint, hogy kapcsolatba lépjenek az útvonalak fejlesztésében részt vevő érdekeltekkel.

A rendezvényen angol-magyar szinkrontolmácsolást biztosítunk.

Kérjük, részvételi szándékát a következő táblázat kitöltésével, https://docs.google.com/spreadsheets/d/13zSHhAIiDW6m5Ox8jWHXyRQGy9Ol1oNrxTfLkw KNcGo/edit#gid=0 vagy az info@borostyankokft.com címre történő jelentkezés elküldésével feltétlenül jelezze, legkésőbb 2019. május 20-ig.


A projekt az Interreg V-A Szlovénia-Magyarország Együttműködési Program keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Program

2019. május 30. – Nemzetközi EuroVelo 13 konferencia

09.30 Regisztráció, kávé és sütemény

10.00 Megnyitó PÁCSONYI Imre, Zala Megyei Közgyűlés alelnöke


10:10 Vasfüggöny kerékpárút története és perspektívái Michael CRAMER, Európai Parlamenti Képviselő, Vasfüggöny kerékpárút megálmodója

10:30 Az Iron Curtain Cycling projekt és promóciós videó bemutatása KÁRPÁTI Veronika, Zala Megyei Önkormányzati Hivatal, ICC projektvezető

10:45 Európai és nemzeti kerékpáros hálózatok, stratégiák és a fenntartható turizmus: Jelenlegi tevékenységek, tervek a következő 3 évre, az EuroVelo útvonalakra összpontosítva
          BODOR Ádám, Európai Kerékpáros Szövetség, Belgium

          RÉVÉSZ Máriusz, Kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos, Magyarország

          Peter KLUČKA, Nemzeti Kerékpáros tisztviselő, Szlovákia

          Uroš ROZMAN, projektmenedzser, Koroška Regionális Fejlesztési Ügynökség, Szlovénia

11:45 Kávészünet

12.00 A fenntartható turizmust támogató regionális kerékpáros hálózatok: Jelenlegi tevékenységek, tervek a következő 3 évre, az EuroVelo útvonalakra összpontosítva

         NÉMETH Zoltán, Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat, elnök

         KONDORA Bálint, Vas Megyei Önkormányzat, alelnök

         PÁCSONYI Imre, Zala Megyei Önkormányzat, alelnök

         Julia BECKEL, 17&4 GmBH Ausztria

         NÉMETH Béla, GYSEV-Raaberbahn AG.

13:20 Panel beszélgetés, kérdések/válaszok ICC projekt partnerek, konferencia résztvevői

13.40 Ebédszünet

15:00 EuroVelo 13 fórum

          Kölcsönös információcsere a tervezett fejlesztésekről és a közelgő eseményekről a Vasfüggöny kerékpárút mentén
          ICC projekt partnerek, konferencia résztvevői


2019. Május 31. – Vasfüggöny út – nyílt nap

10.00 Vezetett határon átnyúló kerékpáros túra Lendvára és környékére az ICC projektpartnerekkel, a konferencia résztvevőivel

Fotógaléria
Copyright © 2018 - Minden jog fenntartva!