iccmain


navigation

fontsize

color

Túravezető képzés – tanulmányút a vasfüggöny emlékhelyeken

2018. október 27-én került megrendezésre a képzés keretében szervezett tanulmányút, mely során a szlovén-magyar határ mentén fellelhető vasfüggöny emlékhelyeket látogatták meg a résztvevők.

A leendő túravezetők első állomása a határ mentén található Hetési Barátság Park volt, ahol az egykori Vasfüggöny nyomvonalán található, annak drótjaiból készült  „Határtalan madár” elnevezésű szoborkompozíciót tekintették meg. A túra során bemutatásra kerültek a bajánsenyei  erdő mélyén fellelhető, egykor határőrházakként funkcionáló, mára romos épületek. Az utazás folytatásaként, a felújított hodosi őrtornyot mászhatták meg a vállalkozószelleműbb résztvevők.

Ezt követően a határőrök életével és mindennapjaival lehetett megismerkedni az apátistvánfalvai Határőr Emlékhelyen. A kiállítás a határőrélet mindennapjait mutatja be az élethűen berendezett hálókörlettől kezdve a fegyverszobán át a lovas határőrség istállójáig.

Tanulmányút zárásaként a Lovásziban található légópincébe látogattak el a képzés résztvevői, ahol a bunker idegenvezetőjének jóvoltából bepillantást nyerhettek a pince megépítésébe, annak történetébe, az egyes helyiségek használatába, illetve a helyi históriákba.

 

Fotógaléria
Copyright © 2018 - Minden jog fenntartva!